Rendszeres olvasók

2011. március 18., péntek

Alcsúti kirándulás


A vasárnap természetjárás jegyében indult, az Alcsúti Arborétumba mentünk. Nagy mennyiségű hóvirág volt megtekinthető ezen a hétvégén. :) Helyszíni közvetítés! :)

A platánsor


Budapest felől mentünk, dimbes-dombos, szelíd tájakon keresztül, borospincék egész sorát látva. Az utak szerencsére gyalázatos állapotban vannak, így lassan kell menni, tehát a sofőr is nézelődhet! :)
Alcsút közelébe érve látható egy golfpálya, aminek a bejárata egy szintén több mint száz éves platánsornál van. A platánokat még József nádor ültette (vagy mondjuk úgy: ő álmodta meg :) ), nyáron valószínűleg teljesen sötét van a két fasor közötti úton, úgy összenőttek a fák. Érdemes itt is lehúzódni az út szélére, ha van idő, és kicsit nézelődni. A forgalom nem túl nagy, pár percre meg lehet állni.
Innen már nincs messze az arborétum. Mivel címe nincs, a GPS a faluközpontot egy lépcsősor tetejére teszi, innen autóval nem ajánlott továbbmenni. Meg persze odáig sem, inkább a településre beérve egyenesen menni, az első nagy csomópontnál balra, majd jobbra - Székesfehérvár irányába, itt már az úticélt is jelzi a tábla.
Két, parkolónak kinevezett telken lehet megállni autóval, meg merném kockáztatni, hogy érdemesebb a faluközpontban lerakni a kocsit, és azt a pár száz méteres utat gyalog megtenni. Még akkor is, ha gyalogút nincs.
Az arborétum bejáratától néhány lépésnyire egyből feltűnik az első hóvirágmező, akik kicsit tovább nézelődnek balra, azok még többet láthatnak. :)


A parkban kóborolva találkozhatunk krókuszokkal is, ezek is szinte szőnyeget alkotnak. Külön-külön sárga, lila és fehér virágok. Már találkozni méhekkel is, gyanítom, menthetetlenül itt a tavasz!

A hóvirágok, krókuszok gyönyörűek, az arborétumról, parkolási körülményekről már nem mondható el ugyanez. Persze, tudjuk, a természet ilyenkor nem a legszebb arcát mutatja. Viszont egy sokak által látogatott hely igényelne egy megfelelő méretű és minőségű parkolót. Itt délben már az út szélén parkol mindenki, akadályozva a helyi, közúti forgalmat.
Az arborétumban hiányoltuk a táblákat, ismertetőket, pedig sok érdekes dolgot lehet látni. Például a valószínűleg több száz éves fákat, az egykori kúria homlokzatát (utánaolvastunk: mindössze ez maradt meg a bombázás után), valamint a pálmaház romjai. Utóbbit még mindig nem értem: szanaszét hevernek a darabok, oszlopok, oszlopfők, sűrűn benőtte már őket a borostyán. (Itt találtunk egy nem túl bőbeszédű táblát!) Van egy fedetlen pinceszellőző (?) a pálmaházi romok előtt a fűben. Sokan kisgyerekkel jönnek oda, a gyerek simán belecsúszik, hogy szedik ki onnan? Mi is véletlenül vettük észre...
És hát lássuk be: az emberek többsége nem jártas a botanikában, viszont néhány ismertetőt biztosan elolvasna, gyarapítva a tudását.
Szóval vegyes érzelmekkel távoztunk, ezzel együtt figyelmetekbe ajánlom az arborétum júniusi programját. Szent Iván napja környékén szentjánosbogártáncot lehet itt megfigyelni, úgy gondolom, maradandó élmény lehet mindenkinek!


Fényképek itt tekinthetők meg!

Meg itt is. :)


4 megjegyzés:

  1. De szépek a képek :) !!!
    A krókuszok merre vannak? Tavaly is, idén is kerestük, de mi nem találtuk, igaz teljesen nem mentünk végig....

    VálaszTörlés
  2. Köszi, borsoo!
    Az első kép nem az én érdemem, azt GumiPók készítette. Talán egyszer az ő többi képét is felteszi...
    A krókuszok merre vannak? A pálmaház romjai felől közelítettünk, majd felteszek még egy képet, talán arról megismered majd!

    VálaszTörlés
  3. köszönöm a beszámolót! mi is elmegyünk. talán júniusban, megnézni a szentjánosbogarakat. aztán a hóvirágokat is :)

    VálaszTörlés