Rendszeres olvasók

2011. február 5., szombat

Olvadás

Ma vidéken jártam, a szüleinknél. Ott a hókotró ismeretlen jelenség, legalábbis ami a belső utcákat illeti. Szépen haza lehet csúszkálni - ami leginkább sötétben izgalmas. :) Tehát ma délelőtt óvatos lépkedés hazafelé, délután kettőre viszont a jég nagy része elolvadt. Így előbukkant az, amit érkezésemkor még hiába kerestem:


Ezt a primulát még 2000 tavaszán hoztuk magunkkal Budapestről - még cserépben. Azóta került mellé egy kicsit sötétebb sárga színű is. Szépen gyarapodnak, és a legvadabb télben is képesek virágozni. Nyár elejére nagyjából fél négyzetméternyi területet nőnek be. Nagy sárga-zöld paca a kerti csap mellett...

Természetesen nem hiányozhat a mai képek közül a kisállatról készült sem! Nyája nevű macskájuk a kedvencem. Keveset "beszél", ami egy átlagos, emberek közt élő macskáról általában nem mondható el. Ő az, aki inkább elüldögél fél órát az üres tányér mellett, de nem szól, hogy éhes. Ha jól emlékszem, ő volt az, aki az első almot letette nálunk, és aki sajátos jel- és testbeszédével a család minden tagjának külön-külön megmutatta azon a bizonyos hajnalon a kis babzsákokat. :) Azóta már csak ő van meg, a kiscicák eltünedeztek. Bár ennek már jó néhány éve.


Persze az ábrázatát nem mutatta meg, legalábbis nem úgy, hogy azt a kedves-aranyos-bájos macskát tudjam megmutatni, akit annyira szeretek. :)

És a mai nap kedvenc képei:




És a napi poén. Egyetlen elírás, és máris sokkal érdekesebb a szórólap! :)


1 megjegyzés:

  1. milyen jó látni tavaszt idéző színeket! nagyon helyes a szégyenlős cica! babzsákok szerintem nálunk is lesznek - legalábbis a jelek erre mutatnak;) - szóljál ha kértek :D

    VálaszTörlés