Egyszer egy volt barátnőm azt mondta, hogy Vivaldi Négy évszakja elcsépelt, agyonjátszott és már senkit sem érdekel. Ez jutott eszembe, amikor ma hazafelé jövet a rádióban a Tavasz tételt játszották. És már megint nem értettem egyet, mint ahogy akkor sem. Hát, mindenki döntse el maga:
Rendszeres olvasók
2011. február 27., vasárnap
2011. február 25., péntek
Elegem van...
Ezeket akarom:
Orgonát,
magnóliát,
nemtommilyenvirágot,
friss tavaszi esőt,
virágzó almafát,
fehér kiskutyát zöld fúben,
és Barnit is kint szeretném már látni a zöld fűben,
nem nyakig sárosan a lépcsőn szomorkodva.
nem nyakig sárosan a lépcsőn szomorkodva.
2011. február 20., vasárnap
Tavaszváró
Ilyenkor már egyre türelmetlenebbül várom a tavaszt, ezért is vágtam egy kis aranyesőt, és az idén először saját barkám is van.
A barkát hetekkel ezelőtt tettem vázába, azóta kitart, sőt ki is gyökerezett.
Az aranyeső egy hét alatt nyílt ki. Legalább az illúzió megvan. :)
A barkát hetekkel ezelőtt tettem vázába, azóta kitart, sőt ki is gyökerezett.
Az aranyeső egy hét alatt nyílt ki. Legalább az illúzió megvan. :)
2011. február 10., csütörtök
2011. február 5., szombat
Olvadás
Ma vidéken jártam, a szüleinknél. Ott a hókotró ismeretlen jelenség, legalábbis ami a belső utcákat illeti. Szépen haza lehet csúszkálni - ami leginkább sötétben izgalmas. :) Tehát ma délelőtt óvatos lépkedés hazafelé, délután kettőre viszont a jég nagy része elolvadt. Így előbukkant az, amit érkezésemkor még hiába kerestem:
Ezt a primulát még 2000 tavaszán hoztuk magunkkal Budapestről - még cserépben. Azóta került mellé egy kicsit sötétebb sárga színű is. Szépen gyarapodnak, és a legvadabb télben is képesek virágozni. Nyár elejére nagyjából fél négyzetméternyi területet nőnek be. Nagy sárga-zöld paca a kerti csap mellett...
Természetesen nem hiányozhat a mai képek közül a kisállatról készült sem! Nyája nevű macskájuk a kedvencem. Keveset "beszél", ami egy átlagos, emberek közt élő macskáról általában nem mondható el. Ő az, aki inkább elüldögél fél órát az üres tányér mellett, de nem szól, hogy éhes. Ha jól emlékszem, ő volt az, aki az első almot letette nálunk, és aki sajátos jel- és testbeszédével a család minden tagjának külön-külön megmutatta azon a bizonyos hajnalon a kis babzsákokat. :) Azóta már csak ő van meg, a kiscicák eltünedeztek. Bár ennek már jó néhány éve.
Persze az ábrázatát nem mutatta meg, legalábbis nem úgy, hogy azt a kedves-aranyos-bájos macskát tudjam megmutatni, akit annyira szeretek. :)
És a mai nap kedvenc képei:
2011. február 3., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)